Színblokkok – a határokat kitoló trend
Ha úgy gondolta, hogy a színblokkokat csak a divatiparban használják, tévedett. A lakberendezésben egyre gyakrabban találkozhatunk erőteljes, ellentétes színek blokkjaival vagy egyszínű panelekkel és ezek gyakran nem hagyományos elrendezésével a térben. Ez a trend előszeretettel veszi semmibe a lakberendezés szabályait, és kétségtelenül merész, friss energiát hoz a terekbe.
A színblokkok rendszerint ellentétes, szokatlan és merész színkombinációk használatát jelentik. Ezek gyakran olyan kombinációk, melyeket nem várna ugyanabban a helyiségben vagy ugyanazon a felületen. Ugyanakkor továbbra is figyelembe kell venni a helyiség meglevő színpalettáját, különösen a nagyobb bútorokat, melyeket ritkábban cserélik.
Ha a színblokkot egy fal egy részére vagy egy kisebb területre korlátozzák, kitűnő megoldást kínál arra, hogy akár a legerősebb, legmerészebb és legsötétebb színárnyalatokat is bevihesse a térbe. Ezeket a színeket csodáljuk, de nagyobb mennyiségben kerüljük őket, mert félünk, hogy az eredmény agresszív lesz. Kisebb területek lefestése csodálatos lehetőség az előző felújításból vagy egy másik helyiség festéséből megmaradt festék felhasználására. Ez egységes színpalettát eredményez, és ismétlődő elemeket hoz az otthonába, ami különösen jól jön kis lakásokban, mint a tágasság érzetét keltő aranyfonál. Ez a technika kis képzelőerőt igényel, és nincs hozzá szükség különleges ismeretekre. Mindössze egy maszkolószalagra, ecsetre vagy hengerre, ceruzára és egy vonalzóra van szükség.
A tér építészeti kialakításának követése
Ha a színeket okosan használják, ki lehet emelni egy tér érdekes építészeti elemeit, például boltíveket, oszlopokat, válaszfalakat, stukkókat, egy szokatlan lépcsőt, vagy követheti meglevő bútorok vonalait is. A hálószobában bekeretezheti az ágy fejét, lefestheti a falakat a polcok mögött vagy vizuálisan több részre oszthatja a teret, és kialakíthat egy kisebb olvasó- vagy dolgozósarkot egy nagyobb térben. A színblokkok gyakran áthúzódnak a szomszédos falra, a mennyezetre, vagy körbevezetik a tekintetet a szobában. A lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok, de a tervezés során figyelembe kell vennie a helyiség meglevő építészeti elemeit.
Emelje ki kedvenc díszítőelemeit
A kiakasztott képzőművészeti alkotásoknak, például festményeknek, grafikáknak vagy fényképeknek még egy keretet adhat egy elütő színnel; így máris van egy saját galériája. Ugyanez igaz a vázákra, szobrokra és más térbeli formákra is, melyeket szintén elhelyezhet egy festett háttér előtt egy kisebb területen, hogy ne vesszenek el a tér más elemei között.
Érdekes kontrasztokat lehet elérni azzal is, ha különböző árnyalatokat kombinál. Rajzolhat egy négyszögletes keretet egy kerek tükör köré vagy négyszögletes keretű képeket akaszthat ki egy kör közepére. A tükrök mélységet adnak a térnek, ha úgy helyezi el őket, hogy visszatükrözzék a festett felületek alakját. Így a térnek dinamikus érzetet adhat.
Ihlet a geometriából
A nagyobb üres falakat is fel lehet dobni egy sor geometriai mintával és érdekes színkombinációkkal. A szabálytalan háromszögek már egy ideje népszerűek. Ötleteket meríthet a meglevő bútorokból, ideértve az ágytakarókat, párnákat és szőnyegeket is. Akár a függöny mintáját is folytathatja az ablak mellett.
Használhat éles, tiszta vonalakat vagy lágy, szerves átmeneteket. Erős és merész kombinációkat vagy egy színcsalád tagjainak kombinációját. Befestheti a falakat, a mennyezetet vagy a padlót. A lehetőségek végtelenek. Az egyetlen szabály az, hogy engedje a kezét szabadon, mindegy, hogy milyen őrültnek tűnik az ötlet elsőre.